25  PONTOS
VÁROSFEJLESZTÉSI  PROGRAM
2024 - 2030

A 2024-es önkormányzati választás során az alábbi programpontokat és célkitűzéseket határoztuk meg. Ezen az oldalon a hivatalba lépésünk óta elért eredményeket összegzem, pontról pontra. Jelenleg az első másfél év, azaz a 2024. október 1. és 2026. március 31. közötti időszak összegzése olvasható.

 Salgótarján legyen fejlődő város!

1. Salgótarján modern iparváros volt, most pedig egy rozsdaövezet.
Kormányzati támogatással megkezdjük a barnamezős területek felszámolását, rehabilitációját és új városfejlesztési célok megfogalmazását.

Az első másfél év során:

Több mint 20 hektárnyi terület önkormányzati tulajdonba vonása érdekében folytatunk tárgyalásokat. A szabályozási környezet megfelelő alakításával segítettük a Stop Shop építésének elindulását és az egykori öblösüveggyár területének rehabilitációját, új funkciókkal való megtöltésének lehetőségét. A programpontból még előttünk áll a területhez jutás, illetve a barnamezős területeken új funkciók, munkahelyek létrehozásának elősegítése.

Előrehaladás
%

2. Új alapokra helyezzük a város befektetésösztönzési stratégiáját,
szorosabbra vonjuk az együttműködést a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel.

Az első másfél év során:

Hivatalba lépésünkkor a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél (HIPA) Salgótarján közigazgatási területéről 2 adatlap és kevesebb mint 10 helyrajzi szám szerepelt az érdeklődő befektetők számára kiajánlható területek között. Ezt mostanra több mint 10 adatlapra és több mint 50 helyrajzi számra emeltük, bevonva azokat a magántulajdonosokat is, akik nagyobb egybefüggő, betelepülő vállalkozások fogadására alkalmas területtel rendelkeznek. Törekvéseinket a HIPA is méltányolja, mint az év elején bejelentették: a kormány beruházásösztönzési stratégiájának fókuszában 2026 során hét város szerepel, köztük van Salgótarján is! A programpontból még előttünk áll a SAS Terv megalkotása.

Előrehaladás
%

3. Gyakorlatiassá és kölcsönösen előnyössé tesszük
a városban már itt működő gazdasági szervezetekkel,
kamarákkal való kapcsolatokat.

Az első másfél év során:

Több alkalommal szerveztünk Gazdasági Fórumot, együttműködésben a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Vállalkozók Országos Szövetsége Nógrád Vármegyei Szervezetéve, a Nógrád Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal. A párbeszédet ezen események által nemcsak feléjük, hanem a város vállalkozói felé is megkezdtük, hiszen az események tartalma értük, nekik szólt.

Előrehaladás
%

4. Konkrét lépéseket teszünk
a (Losonc -) Salgótarján - Bátonyterenye - Pásztó (- Hatvan)
keleti gazdaságfejlesztési tengely megvalósítása érdekében.

Az első másfél év során:

A gazdasági tengely megerősítése érdekében a közlekedési kapcsolataink megerősítésén dolgoztunk, miután ez a tengely középen (Salgótarján és Fülek között) hiányos. Tényleges előrelépések bizonyítják a vasút fejlesztésének szándékát, elindultak a határon átnyúló buszjáratok, újra napirenden van a várost tehermentesítő út építése. Salgótarján és Fülek kapcsolata virágkorát éli, a helyi termelők piacbővítését közös, határon átnyúló pályázattal kívánjuk segíteni.

Előrehaladás
%

5. A jól képzett minőségi munkaerő biztosítása érdekében szoros együttműködést alakítunk ki a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrummal.
Kiemelt beruházást valósítunk meg a városban.

Az első másfél év során:

Százmilliós beruházás eredménye, hogy újabb modern tanműhelyek állnak rendelkezésére a Stromfeldben. A Csokonai úti szakképző központban a városi oktatásban több évtizede nem látott, közel 6 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik, a kivitelezés folyamatban van. A szakképzési centrum állandó résztvevője a létrehozott Oktatási Tanácsnak.

Előrehaladás
%

6. Az Óbudai Egyetemmel,
de más felsőoktatási intézményekkel is partnerségre törekszünk.
Mindent megteszünk a felsőfokú oktatási kínálat bővítése érdekében.

Az első másfél év során:

Szintet léptünk az Óbudai Egyetemmel való együttműködésben, így tavaly még egy kicsit számunkra is meglepő volt az az érdeklődés, amivel a felvételi eljárás során szembesültünk. Erre tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök úrtól azt kértük, hogy kormánytámogatásban részesülhessünk az egykori főiskola épületének újbóli használatba vételéhez. Azóta a Magyar Rektori Konferencia segítségével már az Óbudai Egyetem mellé felsorakozó, további felsőoktatási intézményekkel zajlik az egyeztetés arról, milyen típusú képzésekkel kívánják színesíteni a kínálatot. Az egyeztetések a végéhez közelednek, úgy tűnik, hogy összesen 4 főiskola/egyetem fog képzéseket kínálni az újraéledő épületében.

Előrehaladás
%

7. A határon átívelő partnerkapcsolat jegyében kezdeményezzük, hogy szlovákiai
testvérvárosainkkal szorosabb gazdasági-, turisztikai- és felsőoktatási programok
kidolgozását és megvalósítását elősegítő együttműködés jöjjön létre.

Az első másfél év során:

Kapcsolatunk és együttműködésünk Fülekkel virágkorát éli: közös kiállítások, Kapocs Fesztivál, közös turisztikai és helyi termékek piacra jutását segítő pályázatok, a Novohrad-Nógrád Geopark működésének stabilizálása egy európai területi társulás megalapításával, közös pályázat a Magyarország Ifjúsági Fővárosa címért, közös lobbi a mindkettőnk érdekeit szolgáló közúti és vasúti fejlesztésekért. Losonccal szintén előreléptünk, sportos együttműködéseink - maratoni futóverseny, közös úszóverseny - erősek; Besztercebányával pedig már megalapoztuk azt, hogy érdemi tartalma legyen testvérvárosi kapcsolatunknak. Aknaszlatinával közel 80 év után élesztjük újra együttműködésünket. Gliwice, Vantaa, Urikány és Vigarano Mainarda irányába erőfeszítéseket tettünk és teszünk, hogy újból tartalmas és aktív kapcsolatunk legyen.

Előrehaladás
%

8. Az európai és hazai források minél sikeresebb elérése érdekében felállítjuk
a Nemzetközi- és Kormányzati Kapcsolatokért Felelős Irodát.

Az első másfél év során:

Ennek a pontnak a megvalósítása még várat magára, de bizakodásra ad okot, hogy ezen iroda nélkül is több pályázati forrást sikerült elnyernünk 18 hónap alatt, mint korábban 10 év alatt.

Előrehaladás
%

9. A Novohrad-Nógrád Geopark tevékenységét új alapokra helyezzük,
a turisztikai infrastruktúra (szállás, vendéglátás, attrakciók) fejlesztését,
szakemberek bevonásával, prioritásként kezeljük,
előtérbe helyezve a környezetünk védelmét.
Elkészítjük és országosan propagáljuk városunk imázsfilmjét.

Az első másfél év során:

A Novohrad-Nógrád Geopark működtetésére alapítandó európai területi társulás bejegyzése folyamatban van. Turisztikai projektekből kettőt már lezártunk (Aktív Magyarország Program: faházfelújítás a gyermektáborban; erdei ökoturisztikai infrastruktúrák felújítása Eresztvény, Salgó és Rónafalu térségében), egy folyamatban van (a Két vár, egy család projekt keretében a Petőfi-sétány és az azt szegélyező pihenőhelyek felújítása), három megvalósítás előtt áll (Turisztikai fejlesztés Somoskőben, Turisztikai fejlesztés Eresztvényben, Turisztikai fejlesztés a Bányamúzeumnál).

Előrehaladás
%

 Salgótarján legyen élhető város!

10. Új kamerarendszer telepítésével és a polgárőrség megerősítésével,
a rendőrséggel szorosan együttműködve biztonságos várossá tesszük Salgótarjánt.

Az első másfél év során:

A Versenyképes Járások Programban elnyert támogatásból 5-ről 12 főre emeltük a közterület-felügyelet létszámát és kibővítettük a rendőrséggel való együttműködést a kiemelt rendőrjárőri jelenlét érdekében. Több tucat térfigyelő kamerát cserélünk le, illetve alakítunk ki új helyszíneken, a felvételeket pedig egy térfigyelő központba csatornázzuk be. Ha a Versenyképes Járások Programban minden pályázati elem megvalósul, a vállalásainkat túl is teljesítjük majd.

Előrehaladás
%

11. Átfogó járda- és útfelújítási programot valósítunk meg.

Az első másfél év során:

2025 során, zúzottköves javítást kapott utak:
- Akácfa utca
- Almafa út
- Barackfa út
- Erdész út
- Gedőci út
- Ilona út
- Liliom út
- MÁV út
- Nagykert út
- Somlyóbánya telkes utak
- Szabó Ervin út
- Szilvafa út
- Tulipánfa út
- Vasas út vége
- Virág utca
- Völgyhíd út
- Budapesti út 56. szervízút
- Centrál köz
- Gárdonyi Géza út
- Hanga utca
- Hold utca
- Levendula út
- Mezei út
- Nagykert út
- Vasas út
- Ybl Miklós út bekötő út
- Zagyva út

2025 során, martaszfaltos technológiával megvalósult útjavítások:
- Almafa út
- Liliom út
- Málna utca
- Tulipánfa út
- Virág utca
- Barack utca
- Mikóvölgyi út
- Somlyóbánya útjai

2025 során, bitumenemulziós kopóréteg felújítással megvalósult útfelújítások:
- Rudolfi út,
- Izsó Miklós út felső szakasza,
- Újaknai út,
- Kakukk József út,
- Réka köz.

2025 őszén és 2026 tavaszán, mart aszfaltos technológiával megvalósult útfejlúítások:
- Déryné út 2-8.,
- Nagykert út,
- Pécskőpusztai út,
- Beatrix út,
- Zöldfa útról nyíló garázsokhoz vezető út,
- Rudolfi út 1-3. számok megközelítő útja,
- Zagyva út korábban köves szakasza,
- Homok út,
- Építők út,
- Baglyasalja zártkertekhez vezető út javítása,
- Vásártér út korábban köves szakasza,
- Nyár út felső szakasza,
- Pécskő úti garázssorhoz vezető út javítása,
- Zagyvarakodói garázssor útjának javítása,
- Szapolyai János út,
- Vadaskert út,
- Móricz Zsigmond úti felüljáró alatti parkolók,
- Kotyháza üdülőtelepi utak javítása.

2026 tavaszán, mart aszfaltos technológiával megvalósult útfejlúítások:
- Csókás körút,
- Szécsényi úttal párhuzamos "szervízút",
- Vasas út vége,
- Határőr út,
- Gedőci út (a korábbi aszfaltozástól folytatólagosan a Hold útig).

2026 során, bitumenemulziós kopóréteg felújítással, a nyár során megvalósuló (költségvetésbe betervezett) útfelújítások:
- Acélgyári út a Kaszinó sor és a Borbély Lajos út között,
- Gagarin utca.

2026 során, kopóréteg felújítással, a nyár során megvalósuló (költségvetésbe betervezett) útfelújítások:
- Ilona utca,
- Vájár utca.

2026 során, pályázati támogatásból megvalósuló, teljeskörű útfelújítások:
- Baglyasi út,
- Ady Endre út és Zemlinszky Rezső út.

2026 során, állami támogatásból, teljeskörűen (parkolókkal, járdákkal és zöldsávokkal együttesen) megvalósuló, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő utak felújítása:
- Rákóczi út az OMV benzinkút és a helyi autóbusz-állomás, továbbá a gépipari technikum és a Bem úti csomópont között.

A Lázár János építési és közlekedési miniszterrel történt megállapodásunk alapján elkészültek a Karancs út-Kővár út és a Salgó út felújításához szükséges engedélyezési tervek is, a Rákóczi út városközponti szakasza és a Füleki út felújításának tervdokumentációját pedig jelenleg véglegesítik.

Előrehaladás
%

12. Enyhítünk a parkolási problémán,
új parkolóhelyeket alakítunk ki a városközpontban és környékén,
továbbá megvizsgáljuk egy mélygarázs létrehozásának lehetőségét.

Az első másfél év során:

Két helyszínen van folyamatban parkolókialakítás a Ruhagyári úton, ezeket tavasszal nyitjuk meg. Folyamatban van egy közel 90 férőhelyes parkoló kiviteli tervdokumentációjának elkészítése a kórház közvetlen közelében. Tárgyalunk mélygarázs vagy parkolóház építéséről több potenciális befektetővel is. A 10 éves Városközpont Rehabilitációs Terven belül a három kiemelt prioritás között kettő is a belvárosi parkolást érinti: a távolsági autóbusz-állomás és a pavilonsor környékére építész tervezők segítségét fogjuk kérni. Új parkolót alakítunk ki az Úttörők útja közelében, a TOP Plusz keretében pedig a Beszterce lakótelepen az Ybl Miklós út mellett 2 helyszínen, a városközpontban a Pécskő úton, a piac mellett (attól délre eső területen) a Bajcsy-Zsilinszky út mellett, illetve a város déli részén a Gorkij lakótelepen egy-egy helyszínen tervezünk parkolóbővítést. Parkolóbővítésre is sor kerül majd a Zemlinszky Rezső út felújítása részeként.

Előrehaladás
%

13. A belvárost újragondoljuk, a településrészi centrumokban pedig
új közösségi tereket hozunk létre, és/vagy a minőségi szabadidőeltöltés feltételrendszerét javítjuk.

Az első másfél év során:

A fentiek szellemében újulnak meg közterületek a Gorkijon, a Rokkanton, a Vásártéren, a belvárosban, a Kemerovón és a Tóstrandon. Megújult az erdei tornapálya Eresztvényben. A belvárosban átfogó közterületi megújítást hajtunk végre, de a 10 éves Városközpont Rehabilitációs Terv keretében a tágabban értelmezett belváros funkcióit is a kor elvárásainak megfelelően tervezzük átalakítani.

Előrehaladás
%

14. A kulturális örökségünk megőrzése érdekében,
számíthat a támogatásunkra többek között a Zenthe Ferenc Színház,
a Nógrád Néptáncegyüttes, a Bányász-Kohász Fúvószenekar.

Az első másfél év során:

A Zenthe Ferenc Színház kormányzati támogatása az eddigi, éves 112 millió forintról 300 millió forintra emelkedett, ugyanennyit ad a teátrum számára az önkormányzat is, így működésük immáron kiszámítható és stabil. Élvezi támogatásunkat a Nógrád Táncegyüttes és a Bányász-Kohász Fúvószenekar, ahogyan a város további, kisebb művészeti csoportjai is. Önkormányzatunk továbbra is fontosnak tartja a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepet, ahogyan a Muzsikál az Erdő programsorozatot. A Salgótarjánban nagy hagyományokkal bíró, unikális zománcművészetre a korábbinál nagyobb figyelmet fordítunk.

Előrehaladás
%

15. Olyan országos fesztivál meghonosítására készülünk,
amely összhangban van a kultúránkkal és a helyi gasztronómiával.

Az első másfél év során:

2026 szeptemberében debütál!

Előrehaladás
%

16. A szociális városrehabilitációt ésszerű keretek között folytatjuk, nagyobb figyelmet
fordítva a romos épületek szanálására.

Az első másfél év során:

Gazdaságosan fel nem újítható vagy életveszélyes állapotban lévő épületeket bontottunk el az Acélgyári úton, illetve két esetben Salgóbányán. A TOP Plusz keretében a szociális városrehabilitációs projektet a Zöldfa úton fogjuk megvalósítani.

Előrehaladás
%

17. A Tóstrand és térségének, továbbá a város turisztikailag frekventált részeinek
fejlesztése élvezni fogja támogatásunkat.

Az első másfél év során:

A TOP Plusz keretében sikeresen megkötöttük három nagyobb projekt támogatási szerződését. A TOP Plusz keretében nyertünk el pályázati támogatást eresztvényi és somoskői turisztikai fejlesztésekhez, továbbá a Tóstrandon a tó és környezete rehabilitációjához, megújításához. Határon átnyúló pályázati konstrukcióban újul meg a Petőfi-sétány és a pihenőhelyek, szintén ilyen konstrukcióban végzünk el 160 millió forint értékű fejlesztést a Bányamúzeum szabadtéri területén.

Előrehaladás
%

18. A sport, a kultúra, az oktatás, a közművelődés, az egészségügy és a szociális
területen szakemberek együttes bevonásával hosszútávú stratégiai terveket készítünk.

Az első másfél év során:

A TOP Plusz keretében egészségügyi, szociális és sportprogramokat indítunk, az egész városra kiterjedően. A szükséges támogatási szerződéseket megkötöttük, 2026 második felében indul a megvalósítás. Életre keltettük az Oktatási Fórumot és a városi Oktatási Tanácsot. Bekerült a kiemelt vidéki sportszervezetek közé az SBTC Egyesület.

Előrehaladás
%

19. Együttműködést indítványozunk a tömegközlekedés megreformálására és az
elővárosi vasúti közlekedés újragondolására.

Az első másfél év során:

A Lázár János építési és közlekedési miniszterrel történt megállapodás alapján városi vasúti szolgáltatást alakítunk ki Salgótarjánban. A kórházi megállóhely építéséhez szükséges tervek már a közlekedési hatóság előtt vannak, a MÁV Zrt. megkezdte a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés előkészítését. Zajlik a városközponti megállóhely felújítása, az itt szükséges kitérővágány tervezése folyamatban van.

A 2025 december közepén bevezetett új helyközi-távolsági menetrend a Salgótarján és Budapest között közlekedő autóbuszok menetrendi sűrítését hozta, ahogyan a Somoskőújfalu és Hatvan között közlekedő személyvonatok esetében is.

A vasúttársaság a bővített menetrend tarthatósága érdekében érdemi beavatkozásokat tett meg a 81-es számú vonalon, mintegy 10 kilométeren felszámolva a lassújeleket. Megújultak az utasmosdók a zagyvapálfalvai állomáson, a városközpont távolsági buszállomáson, folyamatban van a kivitelezés a külső pályaudvaron.

Elindultak a határon átnyúló, közvetlen buszjáratok Salgótarján és Fülek/Losonc, illetve Budapest és Losonc között.

A helyi járati autóbuszközlekedés nem lehet hatékony úgy, hogy több évtizedes viszonylatokon járnak a buszok. A volán szakembereivel közösen úgy alkottuk újra a járatstruktúrát, hogy több városrész elérhetősége javuljon érdemben, de egyetlen városrész elérhetősége se csökkenjen. Mint kiderült: lehetséges ilyen rendszert felállítani, a mostanitól kevesebb futásteljesítménnyel, vagyis hatékonyabban, egyben olcsóbban, mint jelenleg.

Miután hamarosan kezdődik a város közlekedési ütőerének számító Rákóczi út felújítása, az új buszmenetrendet a felújítás elvégzése után, előreláthatólag 2026 őszén fogjuk bevezetni.

Előrehaladás
%

 Salgótarján legyen összetartó város!

20. A kormányhivatalokat követve, az önkormányzat hivatalát is
szolgáltatóbaráttá alakítjuk, erősítve a személyi és infrastrukturális feltételeket,
XXI. századivá téve az ügyféltereket.

Az első másfél év során:

Kiemelt feladatunk volt a város működőképességének megőrzése, a csőd elkerülése. Erre eddig érdemben nem költöttünk, nem költhettünk.

A hatékonyabb működés és működtetés érdekében azonban már tettünk lépéseket:
- megszüntettük a KIGSZ-t, mint önálló önkormányzati intézményt, feladatait pedig a Polgármesteri Hivatalba integráltuk;
- a REMEK Salgótarjáni Rendezvény-, Média- és Művelődési Központ Nonprofit Kft.-be integráljuk a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft., melynek eredményeképpen az önkormányzati cégen belül végre egy helyre kerülnek a város számára fontos, önkormányzati tulajdonú turisztikai létesítmények;
- a Salgótarján Foglalkoztatási Kft. újranyitotta a sírhelyváltó irodát a városközponti Régi temetőben.

Előrehaladás
%

21. Felállítjuk a "Salgótarjánhoz ezer szállal kötődő" identitáserősítő és lobbiklubot.

Az első másfél év során:

Funkcióját már betölti a megszervezett Gazdasági Fórumok és Oktatási Fórumok, valamint a kérdőíves/személyes megkérdezések sora, de a klub még nem alakult meg.

Előrehaladás
%

22. Új alapokra helyezzük a Salgótarjáni Ifjúsági és Tanácsadó Irodát (SITI) és átfogó
ösztönző programot indítunk a jó tanulmányi eredményű diákoknak.

Az első másfél év során:

Olyan új szereplővel folytatunk előrehaladott tárgyalásokat, aki komplex módon lesz képes új funkciókat és szolgáltatásokat meghonosítani a SITI-ben. A jó tanulmányi eredményű diákok ösztöndíjait megtartottuk, megemeltük az Óbudai Egyetem salgótarjáni képzéseinek nappali hallgatói számára szóló juttatást.

Előrehaladás
%

23. Szorosabbra fűzzük a helyi civil szervezetekkel az együttműködést,
folyamatos kapcsolattartást biztosítunk a lakossággal, a helyi intézményekkel, gazdasági élet szereplőivel és civil szervezetekkel.

Az első másfél év során:

2025 őszén, összesen 10 késő délután és este során, 16 különböző helyszínen, összesen közel 30 óra időtartamban, mintegy félezer résztvevő lakos érdeklődő jelenléte mellett zajlott a salgótarjáni Városi Konzultáció lakossági fórumsorozat.

Az elmúlt másfél év alatt bizonyítottuk, hogy szeretnék a lehető legrészletesebben ismerni a lakossági elvárásokat. Az említett 16 fórumlehetőségen felül több témában, online és utcai kérdőíveken, fókuszcsoportos beszélgetéseken, utasszámláláshoz kapcsolódva, tematikus fórumokon és közmeghallgatáson is fogadtuk már a lakossági meglátásokat. Mindemellett a polgármesteri fogadóóráim időkeretét a korábbi másfélszeresére emeltem.

Több alkalommal rendeztünk Gazdasági Fórumot és Oktatási Fórumot.

Szociális térkép készítésével bíztuk meg a kiterjedt önkormányzati kutatási és képzési tapasztalatokkal bíró Homo Oecologicus Alapítványt a hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek társadalmi integrációjának, oktatási és munkaerőpiaci esélyeinek javítása érdekében történő városi felzárkóztatást segítő programok kidolgozására és megvalósítására. A komplex szociális térképkutatás több önálló részkutatást tartalmaz: ifjúságkutatást (lezajlott), civil prominens kutatást (jelenleg zajlik) és nagymintás reprezentatív telefonos kérdőíves felmérést (április második felében indul). Ezúton kérjük és előre is köszönjük a városlakók együttműködését, amikor közvetlen kapcsolatba kerülnek majd a telefonos kutatást végző kérdezőbiztosokkal!

Előrehaladás
%

24. Salgótarján mindannyiunké,
a legkisebbektől a legidősebbekig számíthatnak ránk az itt élők.

Az első másfél év során:

Elsősorban a REMEK Salgótarjáni Rendezvény-, Média- és Művelődési Központ Nonprofit Kft.-re támaszkodva bővítettük a város rendezvénykínálatát. Nemcsak a József Attila Művelődési Központ színháztermében és üvegcsarnokában jelennek meg a korábbitől eltérő típusú események, de aktívan bevonjuk a városi programkínálatba a zagyvarónai Bátkit, a zagyvapálfalvai Gerelyest, a Beszterce-lakótelepi Közösségi Teret és a városi sportcentrumot is.

Előrehaladás
%

25. Minden olyan kezdeményezést, akciót, ügyet, felvetést támogatunk,
amely elősegíti a salgótarjáni identitás erősítését,
a város belső kohéziójának megteremtését szolgálja
és hozzájárul a külső megítélés javításához.

Az első másfél év során:

Előremutató kezdeményezést nem utasítottunk el, sőt, lehetőségeink szerint támogattunk, akár pénzbeli formában, akár létesítményhasználattal. A terjedelemi korlátok miatt alább csak néhány példa.

Segítettük a Találkozó Veled, az Északi Evangélikus Egyházkerület missziói napja megrendezését; három fordulós, egyéni, kiemelt tájfutó rangsoroló és válogató verseny megrendezését; támogattuk a városban élő sportolók európa- és világversenyeken való részvételét (többek között úszó, spartan race és darts világeseményekre); olimpikonok és bajnokok sora látogatta meg a salgótarjáni sportcsapatok utánpótláskorú fiataljait; érdemi eszközbeszerzéssel szintet léptünk a Zenthe Nyár hosszútávú, minőségi megrendezhetősége érdekében; a Fő téri korcsolyapálya a mögöttünk hagyott tél során kétszer annyi látogatót vonzott, mint 2 évvel korábban.

Előrehaladás
%

© Minden jog fenntartva.
Az oldalon szereplő információkat átvenni kizárólag szöveges hivatkozással és a forrásra mutató link beágyazásával lehetséges.